Polgármesteri köszöntő

 

 

Tisztelt Olvasó!  Kedves Látogató!


Megtisztelő számomra, hogy köszönthetem Önt, Mihályi Község Önkormányzata nevében. Honlapunk azzal a céllal készült, hogy aktuális információt adjon polgárainknak, községünk után érdeklődőknek, valamint a beruházni szándékozó vállalkozásoknak és befektetőknek egyaránt.
Önkormányzatunk kiemelt feladatának tekinti a község, valamint az itt történtek iránt érdeklődők korrekt, gyors és pontos tájékoztatását, szeretnénk e korszerű információhordozó által biztosított lehetőségeket is felhasználni. Igyekszünk minden olyan információt a világhálóra tenni, ami Mihályi községgel kapcsolatosan érdeklődésre tarthat számot.
Külön figyelmet fordítunk az önkormányzati és intézményi munka megismertetésére, a helyi rendezvények, események publikálására.
A rovatainkon keresztül, Önökkel együtt hatékony és színes kommunikációs csatornát kívánunk kialakítani, hogy a polgárainkat érintő kérdéseket gyorsan és a legjobban rendezhessük.
 
Kellemes böngészést kívánok honlapunkon és várjuk szeretettel személyesen is Mihályiba!
 

 

Csitei Gábor

polgármester

 

(Javasolt böngésző: Mozzilla Firefox 3.6.13 vagy újabb, Internet Explorer 7.0 vagy újabb)

 

Eseménynaptár

<<  Május 2013  >>
 H  K  Sze  Cs  P  Szo  V 
    1  2  3  4  5
  6  7  8  9101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  
Ma 2013. május 25., szombat, Orbán napja van. Holnap Fülöp és Evelin napja lesz.

Friss hírek

UTCABAJNOKSÁG 2013!
17 április 2013, 14.08
Mihályi tükör 2013. Április
05 április 2013, 10.14
Sporthírek
05 április 2013, 09.43
Álláspályázat
26 március 2013, 11.40
Pályázati felhívás ÓVODAI DAJKA munkakör betöltésére
18 március 2013, 15.45
Adó 1% Felhívás
18 február 2013, 10.18
Energetikai fórumon elhangzott előadás anyaga
07 február 2013, 10.48